Gyász

Megéltem közvetlen kolléga, barátnő, édesapa és férj elvesztésénél is.
Férjem elvesztésekor nemcsak maga a hiány, hanem az elvesztés körülményei, a sok évig tartó
kínlódások miatt alig kibírható terhet jelentett nekem is és a legközvetlenebb családtagoknak is,
beleértve az akkor 10 éves közös kislányunkat.
A legrövidebb gyászfolyamat is legalább egy év, mert ezen idő alatt végig pörög az első tavasz
nélküle, az első karácsony nélküle, az első születésnap nélküle…
Amikor sírva díszíted a karácsonyfát, hogy a gyereknek legyen valamiféle karácsonya, de valójában
azt várod, hogy mikor fekhetsz már le aludni, hogy a pár órás öntudatlanság egy hangyányit
enyhítsen a kínjaidon.
Amikor megy az önmarcangolás, mit tehettél volna máshogy.
Amikor haragszol rá, mert olyankor mintha elviselhetőbb lenne a fájdalom.
Amikor olyan gondolatok miatt van halálvágyad, hogy tudod, ő nem lehet már itt, Te viszont
átmehetsz.
Az érti csak meg ezeket, aki átélt már ilyen mély gyászfájdalmat, ami alapjaiban dönti padlóra az
egész életed.
Nekem nem egy évig tartott. Sokkal, de sokkal tovább. Teljesen nem tudtam visszaépülni, de elértem
egy viszonylag jó szintet, amiből már nem hanyatlok vissza, amivel már tudtam folytatni az életem,
de a megszakadt szívemen a heg ott maradt, ezzel élek tovább.
Vigasztalásul szeretném saját tapasztalásból elmondani, hogy bármilyen mélyen vagy jelenleg, van
kiút és ha most nem is elhihető számodra, de van enyhülés és van jövő.