Hogyan létezik a nemiség?

Azt hiszem el, hogy a lelkünknek nincs „neme” és azt tanítottam már kiskorától a lányomnak, hogy elsősorban emberek vagyunk, aztán lányok, vagy fiúk, nők, vagy férfiak.

Abban is hiszek, hogy nem véletlen születünk ide, erre a helyre, ebbe a családba, ebbe a „társaságba” és nem véletlen a kapott nemünk sem. Feladatunk a tapasztalás útján való tanulás és ehhez hozzátartoznak a kapott nemünk alapján való tapasztalások is.

Elfogadom, hogy vannak színek és azoknak olyan és akkora mértékű létjogosultsága, mint bármi-bárki másnak. Elfogadom, hogy vannak esetek, amikor szükséges az emberi beavatkozás egy nemváltással kapcsolatban, mert megszünteti a szenvedést. De most a női, férfi létről osztanék meg néhány gondolatot. Olyan sok a félreértés. Ámulatba ejt, hogy valakinek sértő és támadásnak véli azt a tényt, hogy a férfiak és nők között különbözőségek vannak. Pedig vannak, nem vagyunk egyformák és aki ezt támadásnak véli, az nézzen jó mélyen magába, hogy a különbségben miért látja rögtön azt, hogy jobb, vagy rosszabb, alá-, vagy fölérendelt. Mert egyik sem. Nincs jobb és nincs rosszabb, csak másmilyen van. Más felépítés, más tulajdonságok, másra vagyunk alkalmasabbak és ha ezt az isteni rend szerint együtt tudjuk működtetni, akkor csodálatos egység képződhet belőle.

Kiemelek két olyan problémát, amit sűrűn látok magam körül. Az egyiket a női oldalról, a másikat a férfi oldaláról.

A nők nem hajlandóak elfogadni a férfi vezetését, családfenntartói mivoltát. Nem bíznak eléggé benne, nem akarják, hogy a függetlenségük, szabad akaratuk csorbuljon. Pedig nem erről van szó, a vezetés annyit tesz, hogy a férfi a nő igényeit, kéréseit figyelembe véve úgy dönt, úgy vezet, úgy kommunikál, hogy az a nőre nézve előnyösebb, mintha saját maga irányította volna a dolgait. Természetesen most az egészséges, egyenrangú kapcsolatokról beszélek, nem a bántalmazó kapcsolatokról.

A férfiak oldaláról gyakori problémának látom a versengést. Valószínűleg önbizalomhiányból, önértékelési problémákból adódik, de rombol és megöli a kapcsolatot. Amikor a nővel, a nő eredményeivel versenybe száll, amikor úgy érzi, hogy a nő meghaladja, a nő több, többet ér el és ebből elindul egy folyamat, aminek az a végeredménye, hogy megpróbálja a nőt lehúzni, az érdemeit kisebbíteni, mert nem tudja elviselni a sikereit, fél, hogy „fölé kerekedik”, hogy ő ezáltal kevesebb lesz, nem ér majd annyit stb.

Csodálattal figyelem a nők és férfiak különbözőségét. Nem gondolom jónak, hogy a születendő gyerek nemét mostmár egyre gyakrabban megválaszthatják a szülők, mert úgy érzem, hogy ez is egy erőszakos kontroll, hogy mindent mi határozzunk meg és egy olyan dologba szólunk bele, aminek beláthatatlanok lehetnek a következményei.

Nem tetszik az sem, hogy divat a piciknek olyan nevet adni, ami semleges, hogy nem tudni fiú-e, vagy kislány. Miért nem engedjük meg, hogy büszkén legyen lány, vagy büszkén legyen fiú, utalva rá még a nevében is?

Fiúk-férfiak a maguk erényeikkel, a hozott és szerzett férfias tulajdonságaikkal, lányok-nők a maguk erényeikkel, a hozott és szerzett nőies tulajdonságaikkal, ezeket megélve EGYÜTT teljesedhetünk ki.